Cimke archívum: CD

Tizenegy

Rúzsa Magdolna – Tizenegy
2012.11.11-től a boltokban

Az elmúlt évek során Rúzsa Magdolna töretlenül igazolta, hogy tehetségét és rendkívüli előadói képességét mind szélesebb körben tudja kamatoztatni. A Megasztár harmadik évadának győzelme után nem darálta be és égette el az a hatalmas fordulatszámú és hevületű folyamatos pörgés, amelybe berobbant, s melynek történéseit – rá jellemező módon – saját bőrén tapasztalta meg. Az átélt élményekből kelt érzelmek és gondolatok dalokba sűrítése a vadonatúj album. Szerelem, szenvedély, bánat, öröm – számtalan intuíció, ami bennünk is él, amelyeket nap, mint nap magunk is megtapasztalunk, csak talán nem merünk belegondolni, kiváltképpen nem merünk mesélni róluk. Rúzsa Magdolna helyettünk is megteszi ezt leheletfinoman szőtt, féltő és óvó gondoskodással sodort fonalára fűzött 11 gyöngyszemben.

Erika és Feri

Tegnap telefonált Erika, ma pedig email érkezett Feritől, ugyanabban a témában. Nevezetesen, hogy Rúzsa Magdi új albuma, a Magdaléna Rúzsa, már fent van a YouTube-on, és ez elég felháborító, hiszen nem kevés munka van egy ilyen albumban, illetve előadásban. Ráadásul már magam is észre vettem korábban, hogy nem csak a YouTube-on találhatók meg a dalok, de a komplett album is úton-útfélen letölthető a neten. Persze, mint minden más.

Vajon érdemes ezzel foglalkozni? Magdi managementje, illetve a darab szerzői, szerzői jogokra hivatkozva eltávolíttathatják a tartalmakat az oldalak üzemeltetőivel. Csak nem sziszifuszi munka ez? Mire az egyik helyről sikerül leszedetni, addigra három másik helyen van fent az összes dal. Sajnos. Rengeteg energiát követel, és nagyon kevés a haszna.