Cimke archívum: Bujtor Balázs

Müpa

mupa2Eljött a sokak által várva várt nap: 2013. november 18-án Rúzsa Magdi koncertezett a Művészetek Palotájában. A dupla teltházas koncertre már hetekkel, hónapokkal korábban elkeltek a jegyek, így sokan a közösségi oldalakon próbáltak szerencsét, hátha valakinél felszabadul egy nagy becsben tartott jegy.

Magdit 2006-ban ismerhettük meg abban a bizonyos tehetségkutató versenyben. Már akkori teljesítménye alapján gondolhattuk, hogy egyszer még sokat kapunk ettől a kedves dalospacsirtától. Majd jöttek az arany- és paltinalemezek, különböző díjak és elismerések. Élvezhettük az egész nyáron átívelő koncert turnékat, Magdi által megismertük országunk eddig még fel nem fedezett részeit is. A koncert szezonon kívül a Pesti Színházban csodálhatjuk önálló estjét, amit eddig már több, mint harmincezer néző láthatott, és a napokban veszi kezdetét a harmadik évad. Joggal tehetjük fel a kérdést, miszerint van még tovább? Van még feljebb? Lehet ezt még fokozni?

Igen, lehet. Magdi ezt most bebizonyította ezzel a koncerttel, amivel újból nagyot és felejthetetlent alkotott. Segítségére volt ebben a már jól megszokott rockzenekara, mely alkalmilag kibővült Fekete-Kovács Kornél és Bujtor Balázs zenekarainak tagjaival. Vonósok és fúvósok kísérték a direkt erre az alkalomra áthangszerelt dalokat. Főként Magdi saját dalait, melyeket eredeti hangszerelésben a rock koncerteken már megszokhattunk, kiegészítve néhány olyan dallal, amit csak ritkán, vagy eddig még soha nem hallhattunk Magditól.

mupa1A Fekete-Kovács Kornél által áthangszerelt dalok egy különleges ízt kaptak, ami ötvöződött a Művészetek Palotája ünnepi hangulatával, a Kentaur által megálmodott színpadkép látványával, és Ruzsa Magdi divattervező kreációjának gyönyörűségével. Ebben a környezetben a Magdi által, a dalokon keresztül közvetített őszinte gondolatok és érzések még fokozottabban jutottak el a közönséghez. Olykor fülig ért a szánk, miközben könnyeztünk a meghatódottságtól. Máskor a hideg rázott, mégis melegünk volt. Tátott szjjal figyeltünk, miközben a lábunk a ritmust követte. A vastaps magától értetődő volt.

Ha becsukom a szemem, mindig előttem lesznek azok a megható pillanatok, mikor Magdi köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették útját, hozzájárultak a koncert létrejöttéhez. Akár munkával, akár támogatással, és nem utolsó sorban a közönség a jegyek megvásárlásával, a szeretettel és a tapsokkal. A színpadon egy meghatott, szerény lányt láttunk, aki láthatóan azt csinálja, amit szeret, és amiért szeretik.

Sokáig a fülemben fog csengeni a Beatles I want to hold your hand című száma, ami Magdi előadásában, a fiúk vokáljával szinte felülmúlhatatlan. Vagy mondjuk a Besame Mucho című spanyol dal, amit eddig még nem hallhattunk Magditól, és amit oly gyönyörűen, szavai ecsetjével festett képekkel vezetett fel. De sorolhatnék még sok dalt, mert mindig az aktuálisan énekelt volt az, ami valamiért éppen különösen kedves. És már a koncert közepe tájától bújkált bennem a kisördög, hogy vajon a Highway to Hell-t megkapjuk-e vonósokkal és fúvósokkal kísérve? Bizony, megkaptuk azt is. Addigra már a közönség szinte örjöngött, és kihagyhatatlan volt a koncert végi standing ovation is. Ha jól hallottam, ezzel nem csak az esti, de a délutáni koncerten is elismerte a közönség Magdit és az alkalmilag kibővült zenekart.

Nagyon nagy élmény volt, amit várhatóan DVD-ről eleveníthetünk fel a későbbiekben, illetve a most távolmaradtak bepótolhatják, ami bepótolható a bepótolhatatlanból. Várjuk a DVD megjeleneését, nagyon!

Magdi, köszönöm az estét!