Havi archívum: 2012 május

(Ki)Akasztó

Holnap, azaz 2012. május 27-én Akasztón rendezik meg a Magyar Könnyűzene Ünnepét.

Dícséretes kezdeményezés, szükség van arra, hogy a közönség megismerje, és szeresse az igazán jó magyar előadókat. Vannak köztük szép számmal olyanok, akik bőven megállják helyüket a külföldi előadókkal való összehasonlításban is. Elég ha most csak Rúzsa Magdira gondolunk, hozzátéve, hogy nem ő az egyedüli, akinek helye van a csúcson. Ahogy a koncertsorozat szervezői írják bemutatkozójukban:

“Miközben egyre több külföldi sztár ad koncertet Magyarországon, a hazai előadók fellépéseinek sikere azt bizonyítja, hogy a magyar közönségnek nagy igénye van a hazai énekesekre, zenekarokra, és azokra az általuk megismert magyar slágerekre, amelyeket együtt énekelhetnek velük. A fellépők sokszínűsége és eltérő korosztálya azt bizonyítja, hogy a minőségi és értékes zene, s így a magyar könnyűzene is kortalan.”

Megasztár

Már csak kevesebb mint egy hét, és megtudhatjuk az új Megasztár nevét. Sorrendben a hatodikét. Viszont éppen ma este van hat éve, hogy vége lett a harmadik Megasztárnak, amit Rúzsa Magdi nyert meg. Az eddigi, és ezutáni egyetlen MEGASZTÁR. A felejthetetlen pillanatokat itt visszanézheted: