Kezes-lábos

Tündéri Tündöklés, azaz Kezes-Lábos Fesztivál Etyeken

Tegnap hatalmas sikerrel rendezték meg Etyeken az immár hagyománnyá vált Kezes-Lábos Fesztivált. Délutánra szó szerint megtelt a falu, ezért 2-3 kilométeres kocsisor állt a falu határában, a bejutásra várva. Ebben a sorban vesztegelt az a busz is, amivel én érkeztem a programra. A buszon ülve dicsértem magamat, hogy szokásomhoz híven kellően korán elindultam, ugyanakkor mégis kicsit aggódtam, hogy fogy az időm. Végül sikerült a helyszínre megérkezni, és még bő egy óra volt hátra Magdi koncertjéig.

Tettem egy kört a közelben, megnézni, hogy milyen kézművesek, illetve hagyományőrző ételeket kínáló vásárosok települtek ki, a borospincéket már nem volt idő meglátogatni. Utána oda álltam a színpad mellé, úgymond a művészbejáró közelébe, és figyeltem, meg hallgatóztam. Így hallottam, mikor az egyik rendező mondta a másiknak, hogy elmegy Magdiért, mert ő is elakadt a falu határában. Erre felpattant egy mocira, és már ott se volt. Aztán nem olyan sokára, már jöttek is sétálva Magdival. Furcsa volt, hogy az előző napi két biztonsági őrrel szemben, itt nem volt szükség izomagyú fickókra ahhoz, hogy Magdi a színpadra kerüljön. Pár pillanat, míg Magdit üdvözölte Rókusfalvy Pál, a főszervező, aztán már indult is a koncert. Talán, ha negyed órányi csúszással kezdtünk.

A színpad melletti nézelődésnek köszönhetően, az első sorok már megteltek, így kicsit hátrábbról néztem a koncertet, de remekül láttam és hallottam mindent. Magdi felpattant a színpadra, üdvözölte közönségét, azaz minket. És megállapította, hogy rengetegen vagyunk. És tényleg rengetegen voltunk. Elmesélte, hogy nagyon fáradt ő is, meg a hangja is, ezért majd sok segítséget kér, és tartsunk együtt egy kis bemelegítést. Ehhez tapsban és együtt éneklésben kért támogatást. Bele is kezdett acapella a Mercedes-be. Majd hamar abba is hagyta, mert nem volt megelégedve a közönség teljesítményével. Kicsit bíztatta a népet, majd újra kezdte. Most már minden rendben működött, így jöhettek sorba a számok. A Mercedes után az Abba következett, amit ugye a végső döntőn is hallhattunk tőle. Ha már végső döntő, akkor Végső vallomás, ugyanis ezzel folytatódott a koncert. Itt Etyeken a könnyedebb vonallal indított Magdi, ezért is következett a When a Man Loves a Woman című szám, majd az I Got My Mind Set On You, George Harrisontól. Átértünk a pörgősebb számok csoportjához, így a Janis Joplin féle Piece of My Heart következett. Ezt fokozta a Queen együttes I Want to Break Free című száma, majd pedig a Jailhouse Rock. Ez utóbbi annyira tetszett a közönségnek, hogy Magdi egészen hosszan variálta, jóval hosszabban énekelte, mint az előző napi koncerten. Természetesen ez is acapellában ment. Folytatásként meghallgathattuk a One Love-ot, majd pedig egy elég ütős kis blokk következett. Egymás után elhangzott a Highway to Hell, a Most élsz és az Ederlezi. A megszokott koncertekhez képest már ez is csúcsdöntésnek számít, ennek ellenére Magdi még tovább énekelt. Mondanom sem kell, senki nem tiltakozott. Elénekelt egy szép népdalt, a címét ne kérdezzétek, mert ő nem mondta be, én meg nem tudom kitalálni. Aztán pedig következett az általa Angyaldalnak titulált May It Be. Méltó befejezéseként a koncertnek. Illetve hát Magdi azt hitte, hogy ez egy méltó befejezés lesz. Méltónak méltó volt, de a közönség nem engedte, hogy befejezés legyen. Magdi ráadásként még egy népdalt énekelt, és ezzel már tényleg vége lett a koncertnek.

Magdi talán még le sem jött a színpadról, máris hatalmas tömörülés volt a színpad feljárat és az onnan egész a színpad háta mögé húzódó kordon környékén. Naná, hogy mindenki autogramot akart. Én tudtam, hogy most Magdinak van ideje, nem rohan azonnal tovább, így bementem a színpad mögé, a kordonnak arra a részére, ahol már vége lett az autogramért várakozó tömegnek. Innen jól láthattam Magdit, amint irkálja alá a különböző papírokat, ugyanakkor nem nyomott agyon a tömeg. Persze bíztam benne, hogy Magdi végig jön a soron, és elérkezik majd oda hozzám is. Bő negyvenöt percbe került, mire Magdi nagyjából kielégítette az aláírására várakozó hatalmas tömeg igényét, és már közeledett a sor vége felé. Érdekes volt, hogy bár többször elnézett arra, egészen az utolsó pillanatig nem vett észre. Hiába na, eddigre már korom sötét volt. A mellettem álló is megkapta autogramját, aztán Magdi odalépett elém. Nagyjából ekkor tudatosult benne, hogy most nem lesz szüksége a tollára. Helyette nagy puszi, és amolyan jó kis Magdis, erős ölelés következett. Innentől fogva a papírt nyújtogatók egy kis időre várakozni kényszerültek, bár többségük már megkapta a hőn áhított aláírást. Pár percig társalogtunk, mire aztán Magdi mondta, hogy ne haragudjak, de hívja a kötelesség, és ment, hogy még párszor leírja a nevét. (Na nem, azért annyira nem megyünk bele a részletekbe, hogy a beszélgetést is idézzem… Még ha semmi különös nem is volt benne…)

Emlékezetes pillanat volt, hogy beszélgetés közben Magdi egyik segítője oda hozott egy szelet kenyeret, amibe Magdi belecsípett, gondolom éhes lehetett. És egyből kijelentette: ez vajdasági! Felismerte rögtön. Aztán később láttam, hogy találkozott is a vajdaságiakkal, akik pálinkát is hoztak kóstolóba, vagy valami hasonló, helyi italt.

Ez volna rövid sztorija etyeki kirándulásomnak, és magyarázat arra, miért kellett tegnap sietnem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?