NMT ülés

Beszámoló a Nemzetközi Magdi-Társaság 2006 július 13-i, kápolnásnyéki kihelyezett üléséről:

Az ülés a nagy érdeklődésre való tekintettel a Vörösmarty Mihály Általános, Közép-, és Művészeti Iskola sportpályáján felállított hatalmas sátorban, és a környező szabad téren került megrendezésre, az összegyűlt tömeget kivetítőkkel is segítve.

Napirend előtt Varga Ferenc jelentkezett szólásra, Sátoraljaújhely képviseletében. Ferenc felszólalásában rögtön biztosította a közönségét arról, hogy ő valójában jól érzi magát (I Feel Good), és szeretné, ha kapna egy kis szeretetet (Gimme Some Lovin’). A lelkes hallgatóságtól mindezt meg is kapta, így folytatta felszólalását. Egy kis átvezető után egyik zenész kollégájáról szónokolt, aki nagy tehetségének köszönhetően napjainkban már nem küzd megélhetési problémákkal (Multimilliomos jazzdobos). Ennek a dobosnak olyannyira nincsenek gondjai, hogy semmi nem gátolhatja abban, ha élvezni akarja a nyarat, akár a városban, (Summer in the City), akár bárhol máshol. Úgy látszik, ennek a fiúnak hatalmas szeretethiánya van, mert felszólalásának végén megint erre a témára tereli a szót. Egy képzeletbeli társát arról kezdte faggatni, hogy vajon miért nem szerette? (Te vagy az, akit a legjobban) Ezzel Ferenc be is fejezte előadását, amit a szép számmal összejött közönség nem tartott elégségesnek. Így kénytelen volt visszatérni az emelvényre, ahol néhány szó erjéig még a vallásról és a vallásosságról beszélt a hallgatóságnak (Jézus Krisztus Szupersztár), majd pedig átvette az ülésnek helyt adó település, Kápolnásnyék polgármesterétől a városka emlékplakettjét.

A társaság már nagyon várta a következő felszólalót, így nagy ovációval fogadta a pódiumra lépő Rúzsa Magdolnát, Vajdaság képviseletében. Magdolna rendhagyó módon mezítláb érkezett a konferenciára, fekete, ujjatlan AC/DC pólot viselt, mely láttatni engedte pociját is. Mindehhez farmert, és vastag övet vett fel, valamint két nagy nyakláncot, persze a szokásos szerencse-kövecskén kívül. Magdus a szónoklatát legújabb autójáról kezdte, melyet még Kishegyesen kapott Angélától, országos barátnéjától (Mercedes Benz). Folytatásként ő is szeretetéről biztosította a közönségét, és felajánlott egy darabot a szívéből (Piece of my Heart). Ha már a szeretetről esett szó, Magdolna mindjárt ki akarta tárgyalni ennek esetleges szomorú velejáróját, a csalódást, a szakítást is (Végső vallomás). A szerelmi témát alaposan kitárgyalva, Magdolna egy üzenetet adott át a hallgatóságnak, melyet otthonról hozott haza (Ederlezi). Persze ez csak amolyan kitérő volt, hiszen rögvest visszatért a romantikus témákhoz. Úgyis mint férfi, nő, szeretet… (When a Men Loves a Women). Hosszúra, ám élvezetesre sikerült szónoklatát az élettel kapcsolatos hibák kielemzésével folytatta Magdolna, mindenki nagy örömére (Most élsz), majd pedig rátért a pokolba vezető útra, mely mint tudjuk, jó szándékkal van kikövezve (Highway to Hell). Ezzel Magdolna befejezte előadását, helyt adva a következő szónoknak. A szemináriumon részt vevő hallgatóság ezt némiképp máshogy gondolta. Keveselték az ismert és sikeres szóforgató előadását, ezért folytatást követeltek. Magdolna persze tapasztalt előadó lévén számított erre, így rögtön szóba hozta az éjszakát (Bring on the Night), és ha már az éjszakánál tartott, hát újra egy szerelemről kezdett mesélni (One Love). Ezután már tényleg szerette volna befejezni előadását. Kápolnásnyék polgármestere neki is átadta a település emlékplakettjét. Azaz csak adta volna. Az előadásra összesereglett közönség még mindig nem volt elégedett, ezért a polgármestert nem engedte szóhoz jutni. Hogy a rend helyre álljon, Magdolna ismét az emelvényre lépett, és Tünde nyelven is mondott pár szót a megjelenteknek (May it be – zene nélkül). Ugyan a hallgatóság még ezután sem volt elégedett, de a polgármester szavaival félbe szakadt az ülés. Az előadóknak újabb konferencián kellett megjelenniük.

Jól van na! Koncerten voltam Kápolnásnyéken, ahol előbb Varga Feri, majd pedig Rúzsa Magdi lépett fel. Szerintem nyilvánvaló, hogy ez utóbbi kedvéért mentem, de Feri sem volt rossz. Annyira. 😀

Vélemény, hozzászólás?